Benőtt köröm

Benőtt köröm

Amikor a köröm sarka pedikűrözési hiba következtében kitépésre kerül, több folyamat indul(hat) el. Begyullad a körömágy, képződhet „vadhús”, illetve a köröm alatti szövet a köröm nyomása alól felszabadulva a köröm elé nő. A benövés állandó sebet tart fenn, az innen felszívódó, a jelenlévő baktériumok által termelt toxinok állandó körömágyi gyulladást alakítanak ki, mely egyre fokozódik. Ha a körömsarok hegye ráadásul ottmaradt, akkor az egyébként is gyulladt körömágy érintésre is fájdalmas, szúr.

 

Kezelésében fontos a napi kétszeri fertőtlenítő, lokális gyulladáscsökkentő kezelés. Kezdődő esetben a köröm alátamponálása a körmöt emeli, és a köröm benövése meggyógyul. Ennek a feltétele, hogy a köröm ne legyen tövig lenyírva.

 

Beavatkozás esetén: A köröm kinövését elősegítendő, helyi érzéstelenítésben eltávolítjuk a köröm növését gátló szövetet (saját módszer). Fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő kezelés mellett a köröm utat talál. A kezelést naponta két alkalommal kell elvégezni, a felülfertőződés elkerülése fontos. Kb. 3-4 héten keresztül rendszeresen kontrollálni indokolt! Csak a beteg pontos együttműködése esetén (otthoni, ülő munka végzése), a műtéti terület nyugalmát biztosítva vállalható beavatkozás! Gyermekeknél (kooperálni nem tudnak) sem végezhető el a beavatkozás. Viszont amely esetekben elvégezhető, ott az esztétikai eredmény jó.

 

Előrehaladott esetben, kellő kezelés, illetve rendszeres orvosi ellenőrzés nem megvalósíthatósága esetén csak a hagyományos „körömkeskenyítő” kezelés jöhet szóba. Utóbbi beavatkozást sebészeten javaslom elvégeztetni, ahol helyi érzéstelenítéssel a kialakult „vadhúst” is eltávolítják.

Az első benőtt köröm, amit meggyógyítottam, édesapám körme volt: 65 éven keresztül rendszeresen mélyen ki kellett vágnia nagylábujjai körmét a benövés miatt!

Kisebb fokban kétoldalt benőtt köröm helytelen pedikűr miatt

Lapisos edzés ad fekete színt a készített körömút felszínén

Megindult a kinövés a köröm alá lassan lehet tamponálni

Itt nagyobb beavatkozás történt a körömút felépítéséhez