Dr. Takács Endre

Dr. Takács Endre bőrgyógyász főorvos vagyok. 1955. június 22-én születtem Budapesten. Szüleim kiváló pedagógusként nagy szeretettel, lelkiismerettel foglalkoztak velem.
A Zrínyi Ilona Gimnáziumban matematika-fizika szakra jártam. Megtanultam, hogy önellenőrző, körültekintő legyek.
Az orvosegyetem végén eldöntöttem: bőrgyógyász leszek! Itt lehetőség van a manuális tevékenységre, lehet újítani és szeretem az aprólékos munkát. Láthattam a bőrgyógyászat nagy „öregjeit”, Szodoray és Földváry professzorokat. A szakorvosi vizsgát megelőzően egy-egy esztendőt (1979/80 és 1983/84) dolgoztam fekvőbeteg osztályon: az István Kórházban és a SOTE Bőrklinikán

A pályámat 43 éve a Jahn Ferenc Kórház Bőrgondozójában kezdtem.
Megtanultam: sokszor a legkisebb részletben van elrejtve a gyógyítás kulcsa, és nemcsak a gyógyszer, hanem a jó szó is gyógyít!

A rendelőben minden másodpercet ki kell használni a betegellátás érdekében. Nem könnyű a betegek bizalmát kiérdemelni. A feszített tempójú, fárasztó munka mellett szerencsére adódnak felemelő percek is.

38 év szakorvosi gyakorlattal rendelkezem, Csepelen 21 évig az onkodermatológiai gondozást vezettem (2001-től, mint főorvos), rendelőintézeti vöröskeresztes titkár, rendszeres véradó voltam. Tizennégy éve a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet Bőr,-Nemibeteggondozójában dolgozom, mint címzetes főorvos.

Tagja vagyok a Magyar Dermatológiai Társulatnak, a Magyar STI Társaságnak, a Magyar Orvosi Kamarának.

Továbbképzéseimből:

1996.  STD Counselling tanfolyam (OBNI)

2001.  Belbetegségek bőrtünetei tanfolyam (SOTE Bőrklinika)

2001.  Laser gyógyászat /elméleti és gyakorlati továbbképző tanfolyam
            (Medicinális Laser Centrum – Ecto Derma Polyklinika )

2002.  Híd az elmélet és a gyakorlat között – mikológiai konzultációs szeminárium (Novartis)

2003.  Lágylézerterápia az orvosi gyakorlatban tanfolyam (SE, ÁNTSZ)

2004.  EADV (Európai Bőrgyógyász Kongresszus – Budapest)

2003.  Szklerotizáló tanfolyam (Repharma)

2006.  Korszerű Onkodermatológia (Országos Onkológiai Intézet)

2006.  I. Budapesti Bőrgyógyász Továbbképző tanfolyam (SOTE Bőrklinika)

2007.  Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság Nagygyűlése

2007.  Esthelis-Mesolis tanfolyam (Medicontur)

2008.  Restylane tanfolyam

2008. és 2010.  Kötelező szinten tartó tanfolyam (SE Bőrgyógyászati és       Bőronkológiai Klinika)

2017.  Első Dermatoszkópos Kurzus (Pécs, Bőrklinika)

2018.  Bőrgyógyászati Továbbképző Napok (Pécs, Bőrklinika)

2019.  Harmadik Dermatoszkópos Kurzus (Pécs, Bőrklinika)

A Magyar Dermatológiai Társulat, a Gyermekbőrgyógyászok és a Magyar STI Társaság éves kongresszusain történő részvétel, a szakirodalom tanulmányozása biztosítja a naprakész szakmai tudást és a rendszeres továbbképzést.
Magánrendelésemen elsősorban az általános (felnőtt és gyermek) bőrgyógyászati és nemi-gyógyászati problémákkal küzdő pácienseket kezelem:
a bőrgyógyászat rejtett finomságai, a belgyógyászati vonatkozások foglalkoztatnak, és a pácienseim is komolyan igénylik ezt!

A bőrbetegek vizsgálata a részletes kórelőzmény felvételével, precíz, részletes dokumentálással történik. A kivizsgálás, a lehetőségek ismertetése, a személyre szabott terápia betanítása a szakma szabályainak megfelelő kezeléssel, betegtájékoztatással egészül ki.

A hagyományos manuális beavatkozásokat részesítem előnyben (kisműtétek Volkmann-kanállal, elektrokauterrel, folyékony nitrogénes fagyasztással) HD minőségben, dermatoszkópos kontroll mellett.

A nemi betegségek gyanújának diszkrécióval történő, részletekbe menő átbeszélése, (mikrobiológiai) szűrővizsgálata és kezelése is feladatom. A klasszikus nemibetegségek (syphilis, gonorrhoea) gondozása nemibeteg gondozóban kell, hogy történjen.

A kezeléseket – amennyiben nincs egyéb kizáró ok – a konzultációt és vizsgálatot követően azonnal elvégezzük! A beteg minden esetben ambuláns lapot kap. Bizony az átlagosan 30 perc – jó asszisztenciával – éppen csak elegendő a (megfizethető) tisztességes munkához.

Az általános bőrgyógyászaton és nemigyógyászaton túlmenően kisebb esztétikai kezeléseket is végzek, mint pl. bőrfüggelékek eltávolítása, szeplők hámlasztása, korral járó növedékek, kisebb értágulatok megoldása.

Kedves betegeimnek az alább felsoroltakban nyújthatok segítséget:

Általános bőrgyógyászati konzultáció: acne, bőrfertőzések, ekzema, krónikus sebek, psoriasis, rosacea, övsömör, hajhullás, stb.
Bőronkológia: az anyajegyszűréseket nagy hatásfokkal lehet elvégezni a Delta 20-as dermatoszkópos vizsgálattal. A dermatoszkópos dokumentáció (a mikroszkópos jellegzetességek leírása, a tizedmilliméteres pontosság, a daganatos score kiszámítása) a festékes bőrelváltozások diagnózisát könnyíti meg. A rosszindulatú elfajulás gyanúja meghatározza a további teendőket. A kezdődő bőrrákot időben felismerve, az sebészi beavatkozással gyakorlatilag véglegesen megoldható!
Növedékek eltávolítása (bőrfüggelékek, vírusos és korral járó növedékek) többféle módszerrel, vagy folyékony nitrogénes hámlasztó kezelése (vértelen beavatkozás és viszonylag csekély fájdalommal jár).
Bőrsebészeti beavatkozás:tyúkszemhez társuló bursitis, kisebb atheromák ellátása.
Benőtt körmök kezelése, megoldása a körömágy megkímélésével.
Körömgombásodás helyi kezelése a kóros körömrész vértelen leoldásával történik. Pók-naevus és kisebb értágulatok kauterisatióval („meleg tűvel”) gyakorlatilag nyom nélkül eltüntethetőek. A beavatkozást érzéstelenítéssel végezzük.
Szexuális úton terjedő betegségek kivizsgálása a legújabb mikrobiológiai vizsgálatokkal.
A magánrendelésen több idő jut a betegség lényegének megmagyarázására, a szóba jöhető lehetőségek felvázolására. A gyógyítás perspektívái jobbak, igaz az OEP csak a receptírást támogatja.
Remélem, a kedves páciens (Ön!) elégedetten és a gyógyulás útjára lépve távozik majd rendelésemről.
Szeretettel várom magánrendeléseimen!

Egyik ősöm apai ágon Adony mezőváros bírója volt. Egy másik ősöm (Franz Pletscher) 1866-ban Lissánál harcolt. Az olaszok ellen vívott győztes tengeri csatában Tegetthoff ellentengernagy vezérhajóján (S.M.S. „Erzherzog Ferdinand Max”), mint marsgast vett részt. Nagyszüleimtől is csak jót tanulhattam. Hat éves koromig a Fejér megyei Besnyőn, egy kedves kis faluban éltünk. Édesapám (iskola igazgató) a történelmet, édesanyám a biológiát szerettette meg velem. Megszerettem a sportot, de a ma élsportja már nem lelkesít, egyre embertelenebb… A „tömegsport” az egészséget szolgálja: száznál több gyalogtúrát és kerékpártúrát vezettem egy kisegyesület keretein belül.

A pályám kezdetén még nem volt számítógép: kartont vezettünk, kézzel írtuk a recepteket. Kevesebb volt a kötöttség és így jóval több eset kórismézésére, ellátására volt lehetőség (az első hét év alatt kb. százezer beteget láthattam el). Igaz, a hiba esélye is nagyobb volt. Nem volt akkor még dermatoszkóp sem… Sokat tanultam az István Kórházban Korossy Sándor professzor úrtól és munkatársaitól (Nebenführer László, Dömötör András, Dinnyés Mária, Varga Mária…) A SOTE Bőrklinikán Rácz professzor úr volt az igazgató, mikor szakorvosi vizsgát tettem. Olyan oktatóim voltak, mint Horváth Attila, Kovács László, Ablonczy Éva, Temesváry Erzsébet, Baló J. Mátyás, Molnár László (gyakorlatvezetőm volt!), Daróczy Judit, Berecz Margit, és munkatársaik,- szeretettel gondolok rájuk. Szívügyük volt a tudomány átadása.

Nem felejthetem el, hogy a közvetlen kollégáimtól – ideértve a nővéreket is – valamint a betegektől sokat tanultam, és tanulok a mai napig is.

Első „főnökömre” dr. Arányi Dénesre, és a többi rendelőintézeti főorvosra is csak jó érzéssel gondolhatok: lelkiismeretes, tudással párosult munkájuk követendő példa. A sokéves tapasztalatot nem lehet internetes tudással pótolni A ma országunkban történő gátlástalan fiatalítás ezért külföldön nem divatos!

Bőrgyógyászati magánrendelésemet 2013 júniusában nyitottam meg. Feleségem menedzselése nélkül nem sikerült volna! Mindez tíz éves kisfiúnk nevelése mellett történik, ki életünk értelmét adja. Vajon sikerül-e őt az életre jól felkészíteni? Ez kétfrontos munka, melyben (kevés a segítségünk) úgyszólván csak egymásra tudunk támaszkodni!

Betegeim gyógyulásából erőt nyerek!

Tovább olvasom